Az első élményünk Chilével kapcsolatban a fővároshoz kötődik. A megérkezésünk napján, február 8-án éppen tombolt a nyár Santiago-ban, azaz 33 °C, napsütés és szárazság fogadott minket.

Ez nagyon furcsa volt a svájci hideg és borongós idő után, de nagyon jól esett. Chilébe nem kell vízum, csak egy papírt kellett kitölteni a repülőn, hogy semmilyen tiltott árut nem szállítunk be az országba. Ezt a papírt elvették a vámnál és kaptunk egy lepecsételt nyugtát, amit később a hivatalos szálláshelyeken be kellett mutatni.

A repülőút egyébként simán ment, ráadásul sokkal jobban bírtam, mint anno Indonéziát. Kicsit vészjósló volt, hogy néhány ember maszkban mászkált a reptéren, de mivel ekkor még azt gondoltuk, hogy a járvány Kínára fog korlátozódni, egyáltalán nem aggódtam.

Jó hosszú utat tettünk meg

Az első pillantás egy ismeretlen földre

Helyi idő szerint 13 órakor landoltunk és viszonylag gyorsan túlestünk a határellenőrzésen. A kilépés előtt még kutyákkal is átvizsgáltatták a csomagjainkat és Norbi kis táskáját mind a 3 kutya kiszúrta, sőt az egyik még rá is ugrott. Kinyittatták vele a táskát, de persze nem volt semmi gond, valószínűleg a több éves használat során az anyagban maradt ételszag izgatta az orrukat.

Úgy döntöttünk, hogy először a szállásra megyünk. 3 éjszakát foglaltunk egy Airbnb-s lakásban, amihez járt egy 80 és a halál közötti bácsi, aki végig ott volt velünk és egy medence a kertben, ami nagyon menőn hangzik, de végül higiéniai okokból nem használtuk. A lakás tulaja állítólag a bácsi ügyvéd lánya volt, aki állítólag munkaügyben volt távol. Azért írom ezt a sok „állítólag”-ot, mert utólag átgondolva, nem valószínű, hogy a nő ott lakott volna (semmi jele nem volt) és az is furának tűnt, hogy hétvégén miért kellene egy ügyvédnek dolgoznia és miért a fővároson kívül. Na de ezt a furcsaságot leszámítva nem volt semmi baj a hellyel, tiszta volt és kaptunk külön fürdőszobát. A bácsi kicsit angolul is tudott.

Kilátás a szobából

Santiago-ról azt képzeltem, hogy egy Frankfurthoz hasonlító metropolisz, felhőkarcolókkal és modern utcákkal, nos, ezzel szemben egy sokkal autentikusabb várost ismerhettünk meg, Budapestre ütő lepukkantsági szinttel és egy olyan sajátos hangulattal, ami nekem nagyon tetszett. Sok szép rész van és még több kevésbé szép, de közös bennük, hogy a történelem (főként az elmúlt 2 évtized történelmének) lábnyoma mindenhol erősen jelen van.

3 különböző jellegű programon vettünk részt az első napokban:

• Santiago Highlights Free Walking Tour (www.tours4tips.com)
• saját szervezésű városnézés
• Panoramic Tour Cajon del Maipo (a Turistik utazási irodával: www.turistik.com)

Az ingyenes városnéző túrát fiatal önkéntesek szervezik. Ha szerencséje van az embernek és olyan vezetőt kap, amelyik sokat tud és mesél, akkor ez a legjobb alkalom, hogy hiteles információkhoz jussunk. A mi túránk ebből a szempontból nagyon jól sikerült, élvezhető volt. A srác, aki vezette, nagyon érdekes témákat hozott fel és interaktív párbeszédet alakított ki a résztvevőkkel.

Íme egy szórakoztató felvétel az egyik megállónál:

A 3 órás séta a Museo Bellas Artes-tól indult, majd a La Moneda Presidential Palace és a Plaza de Armas érintésével a Gabriela Mistral Metropolitan Cultural Center-nél (GAM) ért véget.

Az út során rengeteg ún. mural-t azaz falfestményt és graffitit láttunk. A chileiek nem kímélik az épületeket és a szobrokat: szinte alig van érintetlen falfelület a városban. A kevésbé impozáns firkák mellett viszont üdítő látványnak számítanak az igazán profi művészi alkotások, melyeknek sok esetben érdekes története van. A könnyes szemek pl. a tavalyi tüntetések eseményeit reprezentálják, melyek során többször könnygázt vetettek be. Szintén a rendzavarás miatt elrendelt rendőri illetve katonai erőszakra utalnak a gázálarcos figurák. A falakon a festményeken kívül a Pinochet-diktatúra idején zajló vérengzések időszakának emléket állító posztereket, ruhadarabokat, sőt eltűnt személyekről készült képeket is láthatunk. Sokan állítják, hogy a rendszerellenes embereket megkínozták és megölték, azután tűntek el.

A 2019-es zavargásokról itt olvashatunk: Link

Kicsit borzongató végignézni most ezeket a felvételeket annak fényében, amit a diktatúráról megtudtunk. Szerencsére februárra lecsillapodott a helyzet és mi már csak a tüntetések „morzsáit” láttuk az utcákon.

A túravezető véleménye a helyzetről:

Az utolsó állomás a GAM volt. Ez az épület, amely Chile első Nobel-díjas költőjéről kapta a nevét, régebben otthont adott a Salvador Allende-kormánynak és katonai székhelyként is funkcionált a diktatúra idején. 2010-ben alakították át és nyitották meg a nagyközönség számára. Tíz terme azóta is folyamatosan rendelkezésre áll színházi, táncos, zenei, képzőművészeti, népművészeti rendezvények és konferenciák számára.

A régi épület lebontásából megmaradt ajtónyitók mintája a kemény munkát jelképezi, amit az építésbe fektettek (eredetileg fejjel lefelé voltak, ami a megadást jelképezte, de megfordították, hogy pozitív üzenete legyen)

Ez a Free Walking Tour volt az egyik legszínvonalasabb, amin részt vettem. A végén a borravaló-osztás során pedig további tippeket kaptunk a sráctól, hol lehet jót enni-inni.

Santiago többi részét már saját szervezésben néztük meg. Ezekre a helyekre is érdemes ellátogatni.

• San Cristobal Hill: Santiago híres hegye, megközelíthető gyalog (1 órás túra), siklóval vagy felvonóval. Mi a siklóval mentünk fel a szoborhoz, majd átsétáltunk a felvonóhoz, ami levitt minket a hegy túloldalára.

• Mercado Central: halpiac. Gyengébb idegzetűek számára nem ajánlott végigmenni a sorokon, mi is 1 perc alatt az éttermi részre menekültünk a szagok elől. A Donde Augusto egy jó nevű, minőségi kajálda.

• Castillo Hidalgo: kilátópont a város közepén, szép kerttel.

• Pio Nono: forgalmas utca éttermekkel, bárokkal. Mi egyik este kiültünk az egyik helyen borozni. Kellemes volt, bár elég nehezen ment a kommunikáció a pincérekkel. Találkoztunk viszont egy holland csajjal, aki tudott angolul. Kiderült, hogy ügyvéd volt, de otthagyta az állását és most egyedül kezdett utazgatni. Bár Chile nem tűnt veszélyesnek, azért én ezt így is túl meredeknek éreztem. Nem mennék ilyen messzire egyedül…

A városi helyszínek után eltöltöttünk egy napot vidéken is, a Turistik nevű helyi utazási iroda által szervezett buszos utazás keretében.

A Cajon del Maipo Santiago-tól 1 órányi autóútra, az Andokban található kanyon, melyet 3000 m magas hegyek és gleccserek vesznek körül. Érdekes volt látni ezt az elhagyatottnak tűnő tájat, aminek magányát csak a folyó, néhány állattartó telep, gipszbánya és párházas települések törik meg.

Az első megálló San José de Maipo-ban volt, ahol egy gyors sétára meg forró csokira volt csak idő, mert hamar tovább álltunk. A falu főterét egyébként Nemzeti Emlékműnek nyilvánították, de sajnos nem tudom miért, mert a guide nagyjából végig spanyolul beszélt és csak néhány mondatot mondott angolul. Ez eléggé idegesített minket, főleg hogy a spanyol és az angol szöveg folyton összefolyt, nem tudtuk, mikor figyeljünk. Szerencsére az egész utazás során ez volt az egyetlen rossz tapasztalat.

A faluban (és egész Chilében) rengeteg kóbor kutya van

Ezután a La Casa del Chocolate következett, ami azért volt különleges, mert újrahasznosított anyagokból építették. Itt kóstolhattunk equadori forró csokit. Mivel én fél órája ittam egyet, kihagytam ezt az élményt, amin a vezetőnk szerintem eléggé kiakadt. Bár nem értettem miért, hiszen nem egy helyi specialitást passzoltam, ha legalább chilei kakaó lett volna, talán megkockáztattam volna a cukortúladagolást… Így nem láttam értelmét. Maga a ház és a kert amúgy szép volt.

Az út további részében a folyó mellett haladt a busz, egészen a kanyon felső részéig, ahol már nem volt betonozott út. Itt készítettünk néhány fotót a közeli sziklákról és gleccserekről, aztán visszafordultunk.

Az utolsó megálló a Morado Lodge volt, a környék első önellátó szállodája, ahol chilei bor-és sajtkóstoló várt ránk, majd megebédeltünk, kiültünk a teraszra és nézegettük a környező hegyeket.

A táj miatt tetszett a túra, de a program nem volt annyira izgalmas, a vezetés minősége pedig kritikán aluli volt. Mivel semmilyen értelmes infót nem tudtunk meg, utólag visszanézve kicsit túlzásnak tartottuk az árat. Szerintem érdemesebb befizetni egy rafting-túrára és egyedül bejárni a völgyet. Egy látogatást saját szervezésben mindenképp megér.