Első bejegyzés - Motiváció
2017. március 07. írta: MiraEszti

Első bejegyzés - Motiváció

Kedves idetévedt olvasó!

Azt hiszem, az első legfontosabb dolog, amit meg kell említenem, az az, hogy miért is kezdtem el blogot írni. A blogolás gondolatának megszületése egybeesik egyik legnagyobb kalandom, a Németországba való költözés időpontjával. Ez az esemény ugyanis annyira meghatározó és sorsfordító volt, hogy úgy éreztem, meg kell osztanom másokkal. A folyamatosan változó érzelmeim miatt azonban sose fogtam neki. Úgy gondoltam, nem tudok eléggé objektív lenni, mert mindig változik a véleményem a dolgokról. Teszek egy megállapítást, aztán az élet rácáfol. Végül Angliában élő unokatestvérem AngLia nevű blogjának olvasása után megért bennem is az elhatározás, hogy elkezdem.

A blog elnevezéséhez nehezen találtam inspirációt. Mi akar ez lenni? Leírás, elbeszélés, napló? A saját gondolataimat és érzéseimet fogalmazom meg, tehát ez egy beszélgetés önmagammal. Ez elsőre furán hangozhat, hiszen általában csak a bolondok beszélnek magukban, de ez nem így van. Igenis beszélgetnünk kell magunkkal néha. Ha változást akarunk elérni az életünkben, a személyiségünkben, a viselkedésünkben, ha ki kell találni, mi legyen a következő lépés vagy ha egy problémát kell megoldanunk. Ez egyfajta megerősítésként vagy biztatásként is szolgálhat. Ezért Alvaro Soler Sofia c. dalának refrénjét átalakítottam „Mira, Eszti”-vé („Figyelj, Eszti”), ami így a magammal folytatott beszélgetésekre utal.

A blog címének pedig – mivel egyelőre még nem tudom pontosan, mi mindenről fogok írni – elég átfogó kifejezést választottam, egy Nelly Furtado-dalból csent idézetet: „Ser feliz, es todo mi plan” = „Boldognak lenni, ez a tervem”.

Ezzel vége is a spanyol leckének.

És ha egyetlen olvasója sem lesz a blogomnak, akkor is elértem a célom: beszélgettem egy jót önmagammal.

 2cbb49777416c551984c43a81b9f8d89.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://mira-eszti.blog.hu/api/trackback/id/tr1612320933

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AngLia.blog.hu 2017.03.30. 21:16:18

Szuper, csak így tovább! Egy olvasód biztos, hogy mindig lesz. Sok sikert, ügyes vagy! AngLia :)

MiraEszti 2017.03.30. 21:18:22

@Peigelbeck Júlia: Köszönöm AngLia :) Máris jön a folytatás.
süti beállítások módosítása