Mivel szeretjük az alapvetően nem annyira „turistás” helyeket, beterveztünk pár napot Chile középső, kevésbé ismert részére is. 3 régiót szeltünk át szűk 4 nap alatt (Los Lagos, Los Ríos, Araucanía) és ezek – már csak a szelídebb időjárás miatt is – abszolút érdemesek akár hosszabb látogatásra, amire nekünk időhiány miatt nem volt lehetőségünk, de bármikor szívesen visszatérnék, a táj egyedi hangulata miatt. Főleg Villarrica környékét ismertük meg jobban, ott 2 éjszakát is eltöltöttünk, Puerto Montt-ot és Valdiviát csak pár órára láttuk.

Közép-chilei táj

Balmacedából először Puerto Montt-ba repültünk, ahonnan autóval folytattuk az utunkat. Izgalmas volt végre ezt a közlekedési opciót hosszabb távon is kipróbálni, amivel jobban megismertük az országot, több mindent láttunk és szabadabban mozogtunk. A kocsibérlés ezúttal gördülékenyen ment: tanulva a korábbi tapasztalatokból előre foglaltunk egyet a reptéren és így nem is volt semmi problémánk. Ráadásul egy egész jó állapotban levő Peugeot-t kaptunk.

A városban kellemes napos idő fogadott minket, kb. 20-25 °C lehetett és végre megszűnt a szél. Nagyon örültem, hogy végre nyárias ruhákat vehettünk fel és nem kellett tovább vacogni, plusz az esőkabátot is végleg eltehettük a táska mélyére. Puerto Montt egyébként az óceán partján van és ha lesétál oda az ember, akkor nem árt, ha egy pulcsit is visz magával, mert a szél hűvös lehet. A parton rengeteg ember és különféle árusok nyüzsögtek, mi nem sok időt töltöttünk itt, mivel már kora délután volt, inkább megcéloztunk egy éttermet, amit teljesen random választottunk ki a Googlemaps-ről, de mint kiderült, nagyon jót sikerült találni. A Cotelé nevű hely valójában egy steakház, ahol csak steak-et lehet enni, viszont nagyon vendégszeretőek és jó minőségű az étel. Sokféle hús közül lehet választani, a szakács maga hozza ki és mutatja meg őket, a vendég választ, megmondja azt is mekkorát kér, majd a szeme láttára grillen megsütik. Nagyon profin dolgoznak és tökéletes a kiszolgálás.

Belvárosi életkép (Puerto Montt)

Bazári hangulat a parton

A végtelen kékség

Ebéd után nem húztuk tovább az időt, ugyanis még 3,5 óra autózás várt ránk Villarricáig. Nagyjából végig az 5-ös autópályán mentünk, amely a fő közlekedési útvonal észak és dél között. Az egész országot átszeli. Egyáltalán nem olyan, mint egy átlagos európai autópálya: tyúkok szaladgálnak át az úton, biciklisek és traktorosok közlekednek rajta, néhányan koszorúkat és gyümölcsöket árulnak mellette, buszmegállók is vannak és sok stoppos, akik a relatíve olcsó buszjáratot sem szeretnék kihasználni. Olyat is láttunk, hogy valaki a felhajtón vezetett lefelé, de persze ez nem csak Amerikában fordul elő, mint ahogy azt a német rádióból tudjuk. A fizetés fizetőkapuknál történik, hasonlóan, mint pl. Olaszországban, csak sokkal alacsonyabb a díja (1 szakasz kb. 3 CHF volt, bár a távot sajnos nem írtam fel).

Ahogy egyre északabbra kerültünk, egyre melegebb lett az idő. Februárban Villarrica környékén még javában tart a nyár, sokat süt a Nap, kb. 30 °C van és ráadásul iskolaszünet, így rengeteg nyaraló, kempingező chilei lakos töltötte itt az idejét, amikor mi megérkeztünk. A booking.com-on foglaltunk szállást, eléggé drága volt, de nagyon bejött. Egy középkorú, kedves néni adta ki a háza felső szintjén lévő szobákat. A miénkhez saját fürdőszoba is tartozott.

Az egyik legjobb szállásunk

Egyébként nagyon vicces volt a szállásadónk: se angolul, de németül nem tudott, de valamiért azt hitte, németek vagyunk, ezért letöltött egy telefonos fordító app-ot és annak segítségével fordított spanyolból. Ez az alkalmazás hangosan lejátszotta a mondatokat németül, amiket a néni spanyolul bediktált. Válaszolni viszont csak kézzel-lábbal tudtunk, az angolból talán értett valamicskét, de így is nehézkes volt a kommunikáció. Nagyon figyelmes volt a részéről, hogy erősen próbálkozott a megértéssel. A szálláshoz reggeli is járt, amit a néni maga szolgált fel. Összességében nagyon pozitív élmény volt ez a szállás. 

A következő napra totál last minute foglaltunk egy vezetett túrát a Go Chile nevű utazási irodánál. Majdnem nem is lett belőle semmi, mert online nem lehetett intézni a foglalást és a fizetést is csak Paypal-lal fogadták el, amivel nekünk még semmi tapasztalatunk nem volt. Végül hosszas emailezés után, borsos áron, fejenként 100 $-ért sikerült elintézni a dolgot. Reggel 8-ra ígérték a transzfert, közvetlenül a szállásunktól, de annyira sokat késett a sofőr, hogy már azt hittük, megy a levesbe az egész. 50 perces késéssel érkezett meg a kisbusz.

A sofőr és egyben guide egy idősebb bácsi volt, aki sűrűn elnézést kért a késésért. Annyira jó vezetőnek bizonyult, hogy hamar megbocsátottunk neki. Rajta kívül csak egy brazil nő és egy santiago-i anya-lánya páros tartott velünk, szóval teljesen kellemes társaság állt össze. A bácsi mindent szuperül elmagyarázott angolul is, sőt kiderült, hogy kicsit németül is tud, mert 1 évet tanult Ausztriában.

Az első állomás a Lago Calafquén volt, aminek van egy rövidebb és egy hosszabb partja. A kettőt egy félsziget választja el, emiatt az egyik nem annyira hullámzik, azaz tökéletes az úszáshoz, a másik pedig a hajózáshoz. A parttól egy lebegő műanyag híd vezet a vízbe (nem tudom, mi ennek a pontos neve), azon sétálgattunk egy kicsit, majd mentünk is tovább a következő állomáshoz, a Lago Panguipulli-hoz. Ennek a tónak vicces hangzású a neve, a jelentése: a fiatal puma lelke. A partján, ahol megálltunk, kisebb-nagyobb sziklák vannak kiállítva, néhányukon fúrásnyomok emlékeztetnek az egykori bányásztevékenységre, ami ebben a régióban zajlott.

Bícs 1 (Lago Calafquén)

Bícs 2 (Lago Calafquén)

Reggeli szellő

 Lago Panguipulli: a háttérben magasodik a Villarrica-vulkán (tetején 2 síelhető gleccserrel)

Az idill színei

Kukucs

Útközben a vezetőnk rengeteget mesélt földrajzról, történelemről, gazdaságról, nagyon tájékozott és világlátott embernek ismertük meg. Megtudtuk, hogy az argentin-chilei határ a 2. leghosszabb a világon, de nincs mindenhol pontosan definiálva, mert délen, ahol sok a gleccser, technikailag nehéz a végleges helyet kijelölni. Elméletileg a legmagasabb csúcsra akarják tenni a határt és ehhez meg kell várni, hogy elolvadjon a jég. Chile vulkánok tekintetében is „jól áll” a világranglistán: itt van a 2. legtöbb vulkán, habár kitörésre csak kb. 5 évente egyszer kell számítani. Érdekesség, hogy a tavak mellett álló vulkánok esetében az evakuáció hajók segítségével történik.

Egy kisebb séta keretében ellátogattunk egy vízeséshez, a Portal Salto Huilo-Huilo-hoz:

Eltekintve az óriási tömegtől, ami az ösvényen és a kilátópontokon összegyűlt, kellemes volt az erdei hangulat és szép a táj.

Íme néhány impresszió:

Részlet a túráról:

Ebédre lunch box-ot kaptunk, szendviccsel és naranccsal, amit Puerto Fuy-ban fogyasztottunk el. A többiek étterembe mentek, mi meg a vezetőnkkel leültünk a tóparton és evés közben Chiléről meg Magyarországról sztorizgattunk.

A délután további részét a Huilo-Huilo biorezervátumban és a Museo de los Volcanes nevű múzeumban töltöttük.

A biorezervátum főleg vaddisznók és szarvasok bemutatására fókuszált, más állatot itt nem lehetett megfigyelni, pedig állítólag pumák és vadmacskák is őshonosak ebben a régióban. A szarvasoknál éppen etetés zajlott, a fő attrakció így az volt, hogyan rabolnak rá az állatok a tápra.

Dagonya

Pihenés

A múzeum nekem nagyon tetszett, rengeteg szép ásvány és kézműves termék volt kiállítva illetve sok mindent meg lehetett tudni az egykor itt zajló rézbányászat történetéről.

Menta és királykék

Mammutfog

A program végén kívülről megnéztük a Montaña Mágica Lodge-ot, ami így, hogy nem mehettünk be, kevésbé volt izgalmas. Ez a 4 csillagos szálloda kívülről úgy néz ki, mint 1 kis hegy, a tetejéről pedig egy mini vízesés zubog le. A neten található képek alapján a fa dominálja a belső design-t. Kb. 220 $/éj-ért lehet lefoglalni a 9 szoba egyikét. Nekem nem tűnik nagy számnak, de állítólag van benne wellness-részleg és szauna is. Ha valaki rászán ennyi pénzt, lehet része egy kis luxusban, cserébe turisták tömegeinek tekintetét kell elviselnie, ha kinéz az ablakon.

A varázslatos erdőhotel (a kép közepén lévő óriási, növényzetbe burkolózó „kúp”)

A kirándulás itt a végére ért. Visszavittek mindenkit a szállásához. Útközben még egyszer megcsodáltuk a Villarrica-vulkánt, ezúttal egy teljesen másik oldalról, ahonnan a havas lejtők is látszottak:

Az utolsó programunk Közép-Chilében Valdivia város meglátogatása volt, ahova Villarricából kicsit több, mint 1.5 órás autózással jutottunk el. Valdivia a Los Ríos régió székhelye, a Csendes-óceánba torkolló Valdivia és 4 másik, kisebb folyó találkozásánál fekszik. Ebből következik, hogy az egyik legizgalmasabb elfoglaltság itt a hajókázás. A kikötőben egymást taposva hajkurásszák a turistákat a különböző hajóutakat szervező társaság „hiénái”, az ember válogathat az ajánlatok között. Mi is befizettünk egyre, ami a kikötő szomszédságában fekvő Teja-szigetet kerülte meg (7000 CLP/fő). Sajnos a hajón elhangzó információk mind spanyolul voltak, tehát nem sokat tudtunk meg a helyről, maradt hát a nézelődés. Nem mondom, hogy nem volt jó, de annyira különleges sem, hogy kihagyhatatlannak tituláljam. Láttunk a vízben fókákat, talán ez volt a leginkább említésre méltó élmény.

Boat trip

A hajóút után tettünk egy sétát a városban, aztán beültünk egy sajátos, kicsit ezoterikus hangulatú helyre kajálni, amiből csak arra emlékszem, hogy iszonyú sokáig tartott a kiszolgálás és az ételek sem voltak túl jók. Mivel más programot nem terveztünk és egy szebb, hosszabb úton akartunk visszaautózni Villarricába, evés után búcsút is mondtunk a városnak. Arra persze nem számítottunk, hogy ez a hosszabb út részben betonozatlan lesz, így ismét részünk lehetett egy fantasztikus murvás-poros út-élményben, ráadásul belekerültünk egy óriási, strand után hazafelé igyekvő autósokból álló dugóba, ami elől egy Googlemaps által felajánlott egérúton próbáltunk megszökni és amiről kisült, hogy privát telkek között vezet, sőt 15 perc már sötétben zötykölődés után véget ért egy telekkapuval, amin nem lehetett áthajtani, szóval erre a napra is meglett az izgalom. Szerencsére legalább szép tájakat láttunk az úton és egy kis, balatoni jellegű, nyárvégi hangulat-érzéssel tértünk vissza a szállásra. A szállásadónktól búcsúzóul kaptunk egy helyi, merkén nevű fűszert ajándékba, amitől teljesen meghatódtunk. Meg úgy általában véve a vendégszeretetüktől.