Tudom, mindenki úgy érzi, hogy a saját esküvője volt a legjobb és a legjobb party is a saját esküvőjén volt. Ez alól én sem vagyok kivétel, tehát valószínűleg mindenki elfogult. Ami viszont tény és a mérleg pozitív oldalára került, az az, hogy se az esküvő előtti napon, se az esküvő napján nem izgultam. Annyira jól meg volt minden tervezve és szervezve, hogy mindenféle hisztéria nélkül lezajlott az egész program. Nem akadtam ki semmin (nem volt min), nem paráztam túl semmit, nem hívogatott senki, hogy valami nincs rendben, nem éreztem kényelmetlenül magam és nem álmosodtam el, mint más bulikon szoktam. Élveztem minden percet. Persze nyilván rossz volt a hosszú menyasszonyi ruhában, miközben tombolt a kánikula, küzdöttünk a szúnyogokkal és egyéb rovarokkal a kreatív fotózáson és fárasztó volt a tánc a magassarkú cipőben, de mindez eltörpült amellett, hogy egyébként MINDEN jól sikerült. Még jobban is, mint amire számítottam. Mindenhol ott voltunk időben (sőt az egyházi szertartással hamarabb is végeztünk), minden vendég gond nélkül megérkezett, aztán eljutott a templomtól a hotelbe, senki nem lett rosszul a melegtől és mindenki láthatóan jól érezte magát. Az, hogy a ceremóniamester teljesen a háttérbe szorult, az, hogy az idősek (még a mamám is!) táncoltak és részt vettek a játékokban, az, hogy egymás kezére adtak a barátok, az, hogy a legkisebb gyerekek is sokáig fent maradtak, az, hogy a zenekar mindenkit meg tudott szólítani a dalaival, az, hogy hajnali fél 5-kor nekünk kellett kb. „hazaküldeni” a vendégeket stb. mind azt bizonyítja, hogy ez tényleg egy nagyon szuper lagzi volt. És a visszajelzések alapján is ezt a következtetést vontuk le.

Ahogy már mondtam, az utolsó hét eléggé macerás volt, minden napra jutott bőven tennivaló és ekkor kellett szembesülni néhány lemondással, ami az esküvő árnyoldala volt. Főként azért is, mert olyanok mondták le, akikre nagyon számítottunk és akik esetében eléggé falhoz vágó volt a tény, hogy nem jönnek. Arról nem is beszélve, hogy emiatt jelentős módosításokra volt szükség az ültetési rendben. A szolgáltatókkal szerencsénk volt, közülük senki nem mondta le az esküvőt.

A program így nézett ki:

A készülődés valójában már csütörtökön elkezdődött, ekkor mentem a manikűröshöz. Még sosem próbáltam a gél-lakkot, de ezúttal profi manikűrt szerettem volna. Annyira megtetszett ez a fajta kézápolás, hogy ezt a szokást azóta is megtartottam. Az esküvői manikűr kicsit extrább volt: francia manikűr fehér leveles díszítéssel.

Pénteken vittük el az italok és díszek egy részét a hotelbe, tartottunk még egy utolsó táncpróbát és megbeszéltük az utolsó módosításokat a lemondások miatt.

Szombaton frissen és üdén ébredtünk. Hajmosás és reggeli után indultam is privát sofőrömmel a szállodába, ahova 9-re jött a fodrász, 10-re a sminkes és a fotós. Közben Norbiék pakoltak és készülődtek. Már dél volt, mikor először láttuk meg egymást a csini ruhákban. Ez izgalmas rész volt.

Gyors ebéd és indultunk az arborétumba. Szerencsére a fák alatt nem szenvedtünk annyira a melegtől, viszont annál inkább a szúnyogoktól. Ráadásul a ruhám minden egyes rétege alá bemásztak a különböző bogarak, az se volt semmi, amikor azokat ki kellett terelni. A szertartások előtti idő, a vendégvárás nyugodtan telt, ahogy már említettem, mindenki profin végezte a dolgát.

A polgári ceremónia kb. fél óráig tartott, bár nekem úgy tűnt, hogy nagyon gyorsan véget ért. Itt is szerencsénk volt, mert kissé befelhősödött az ég, így nem pusztultunk meg a hőségtől. A gesztenyefa és a napernyők is adtak valamennyi árnyékot. Ezt a részét az esküvőnek nem tartottam különösen meghatónak, inkább kissé hivatalos volt. Norbi kívánságára homoköntést is csináltunk az aláírás és a gyűrűhúzás között. A végén pedig ajándékozás és pezsgőzés volt. A szülők és a nagyszülők kaptak a rózsa mellé 1-1 bekeretezett képet is a jegyes párról.

A vendégek számára készültünk ásványvizekkel, ezt a két szertartás között osztották ki a segítőink. Az egyházi szertartás előtt mi még tartottunk egy gyors kupaktanácsot a tiszteletessel és a tanúkkal, aztán következett maga a ceremónia. A templomban annyira meleg volt, hogy éreztem, ahogy folyik az izzadtság a lábamon. Szerencsére a tiszteletes is ennek megfelelően rövidített a programon. Az eskü után még egyszer felhúztuk a gyűrűket és a végén a tiszteletes vezetett ki minket a karján, az ekkor már Isten színe előtt is hivatalos házaspárt. Ekkor fogadtuk a gratulációkat, elkészült a csoportkép és elindultunk vissza a hotelbe. Az autósok kék szalagot kaptak, hogy felismerjük egymást, bár néhányakat leszámítva eléggé szétszakadt a társaság.

Az esküvő talán legkellemetlenebb része számomra a rokonokkal, barátokkal történő fotózás volt, persze nem rossz indulatból mondom, szívesen tettem, bár a századik mosoly után már kezdtem elérni a kiborulási határt. Ezután viszont minden más 100 % öröm és boldogság volt. A tányértörést összehangolt csapatmunkával megoldottuk (Norbi adta az utasítást, én dolgoztam), aztán következett az ajándékozás, a köszöntő és a vacsora. Csokordobás nem lett, ez talán kíván egy kis magyarázatot. Mindig is borzasztó szokásnak tartottam, hogy a hajadon lányokat mindenki szeme láttára középpontba állítják és lelkesen versenyezni kell a csokorért, amit ha elkapsz és van párod, aki nem akar elvenni, akkor csak rosszul érzed magad, ha nincs párod, akkor meg azért érzed rosszul magad. Én mindig rosszul tűrtem ezt az esküvőkön, amiken részt vettem és nem akartam, hogy az enyémen bárki kínosan érezze magát. Egyébként meg sajnáltam volna a gyönyörű csokromat. Amit így viszont „felhasználhattunk” a legidősebb házaspár-játékban. Kati néniék, akik a legrégebb óta házasok, megnyerték és hazavihették a csokromat.

Ha már a játékoknál tartunk: említést tennék a tervben nem szereplő, Viktor-féle spontán játékokról, amik szerintem mindenkinek nagyon tetszettek. Volt egy éneklős verseny, ahol a lányok a fiúk ellen léptek fel (és aminek a végén férfi ingek szakadtak szét), volt vonatozás (de nem csak a hagyományos, hanem hátrafelé és guggolva is kellett táncolni) és volt az ivós játék (aki „januárban született, az tegye fel a kezét” és minden hónap aktuális szülötteinek inni kellett egy felest). A tortaevés alatt lejátszottuk a násznépnek a táncóráinkról készült videót, ezzel próbáltuk megmutatni a sok munkának egy részét, amit az esküvőbe belefektettünk.

A vacsora után egyből indult is a buli, ami csak a játékok és a tortázás idejére szakadt meg. Innen már nehéz volt követni az eseményeket, annyira el voltunk foglalva. Csak néha sikerült 1-2 percre leülnöm. A menyasszonytáncot éjfél előtt 1 órával tartottuk, hogy aki hamarabb el akar menni, az ne kényszerből maradjon sokáig. Ennek ellenére sokan megvárták az éjfélt, sőt tovább is maradtak, a kemény mag pedig (a fiatalok és a zenekar egy része) majdnem pirkadatkor távozott. Rengeteg étel megmaradt, ezeket búcsúzáskor sikeresen elosztogattuk a vendégek között.

Mi egy kis maradék adrenalinnal és a sok boldog momentumtól telítetten kb. hajnali 5-kor vonultunk el a nászutas szobába, hogy aztán 3 órás alvás után még egy utolsó közös reggeli és csevegés erejéig újra találkozzunk azokkal, akik a szállodában maradtak. Sajnáltam, hogy eltelt ez a nap, de a maximumot hoztuk ki belőle és ezért köszönettel tartozunk minden résztvevőnek. Számomra minden tökéletes volt.

Sok beszédnek sok az alja, a továbbiakban beszéljenek hát helyettem a képek (figyelem: a galéria a képre kattintva nyitható meg).