Ahogy már az első bejegyzésben utaltam rá, az egyik legnagyobb változást az életemben a Németországba való költözés hozta el. A miért-et és a hogyan-t most nem részletezném. Ezek a történetek általában nagyon érdekesek, de nekem inkább csak szerencsém volt, hogy adódott egy ilyen lehetőség. Igaz, már jó pár évvel a kijövetel előtt eljátszottam a gondolattal, hogy külföldön éljek és Anglia vagy Németország lett volna a cél. A német nyelvet – köszönhetően az általános iskolás oktatásnak – sosem szerettem, mégis úgy alakult, hogy Németországba kerültem. Egyébként amint megfogalmazódtak a konkrét célok és elkezdtem otthon németórára járni, már nem is tűnt olyan rémesnek.
Szóval mindig is éreztem, hogy szakmai szempontból a külföld sokkal több lehetőséget rejt számomra. Környezetmérnökként végeztem, amiről a legtöbben azt sem tudják, mi fán terem. Két dolgot lehet vele kezdeni: nagyobb cégek EHS (Environment, Health and Safety)-osztályán elhelyezkedni vagy kitanulni egy kiegészítő szakmát (minőségügy, munkavédelem stb.) és szintén egy multinál illetve szabadúszóként keresni a boldogulást. Magyarországon pályakezdőként egyébként sem sok babér terem, mivel kevés a cég és persze a meglévők is többéves tapasztalatot várnak el. Ha nem sikerült a gyakornoki időszak során bedolgoznod magad valahova, akkor kevés esélyed van, hiszen rajtad kívül minden félévben 50-60 friss diplomás pályáz a 0,1 db környezetmérnöki pozícióra. Sajnos én 2009-ben voltam gyakornok és a válság után a vállalatok nem nagyon tudtak plusz munkaerőt felvenni, hiszen a meglévőt is erősen meg kellett vagdosniuk. Így történt hát, hogy meghiúsult az álmom: nem kerültem be az Alcoa Környezetvédelmi Osztályára. De az álmot, hogy egyszer lesz egy szuper állásom, nem adtam fel. Így amikor a mesebeli bátor „szegénylegényhez” hasonlóan, pogácsával a tarisznyában világgá mentünk szerencsét próbálni, gyakorlatilag ezt az álmot kergettem. A búcsúzás egy kicsit nehéz volt, mivel a családommal és a barátaimmal együtt magam mögött hagytam azt az életet, amit eddig éltem, feladtam a lehetőséget, hogy akkor lássam őket és ők akkor lássanak engem, amikor kedvünk tartja, de ugyanakkor izgalommal vártam, hogy belevessem magam egy újabb kalandba. A legtöbb ember szemében emiatt hazaáruló vagyok és főbenjáró bűnt követek el, amiért a saját fejem után megyek és nem veszem figyelembe az engem körülvevő és szerető emberek kívánságát/véleményét. Hiszen nem leszek ott, hogy adott esetben segítsek vagy csak hogy együtt legyünk (és egyébként is csak és kizárólag ott élhetem az életem, ahol ők vannak). Nem elég ez nekem ahhoz, hogy ne hagyjam el az hazámat? Hiszen itt születtem, itt vagyok otthon.
Akkor ezen a ponton álljunk meg egy kicsit. Haza, szülőföld, otthon. Mit is jelentenek ezek tulajdonképpen? Mármint azon a földrajzi helyen kívül, ahol felnőttünk.
Haza: az irodalmi művek kedvenc frázisa, nekem egyből Petőfi meg Széchenyi ugrik be róla. Úgy gondolom, a modern embernek ez már nem ugyanaz, mint ami a 19. századi katonáknak volt, akiknek harcolni kellett érte. Mi mindent megkaptunk tőlük ajándékba (amit ezúton köszönünk). Bennem a haza legfeljebb abban az értelemben merül fel, hogy ott születtem, ott van a családom és azt a nyelvet beszélem, amit az ottaniak. Ám ez megint csak földrajzi kérdés.
Ezzel el is jutottunk a következőhöz: szülőföld. Igen, Magyarországon születtem, de mit is jelent ez számomra valójában? Ott születtem, ahol a kórház már csecsemőként gallyra vágta az egészségemet, amikor 3 hetesen tehéntejből (!) készült szilárd (!) táplálékot adtak nekem. Ott születtem, ahol az általános iskolák egy részében nem is lehetett angolt tanulni (világnyelv!), az enyémben sem. Ott születtem, ahol agyondicsérik az egyetemi képzések színvonalát, pedig mindegyik iszonyúan elméleti és a külföldi főiskolák (!) nyomába sem ér. Ott születtem, ahol szinte nincs egy magyar tulajdonú, profitot termelő nagyvállalat sem és a külföldi cégek ugye bármikor kivonulhatnak az országból, tehát máról holnapra munkanélkülivé válhat az ember. Ott születtem, ahol ha saját lakást vagy autót szeretnél (és nem dobnak le neked az égből egyet vagy esetleg örökölsz), akkor évekig/évtizedekig kell spórolgatnod és a fenntartási költségek miatt még akkor sem lesz egyszerű a dolog (igaz, ez itt is így van, csak teljesen más dimenziókról beszélünk). Összefoglalva tehát: az egészségügyi- és az oktatási rendszer kész katasztrófa, a gazdaság elmaradott és a fizetések... na azt inkább hagyjuk. A másik téma, ami a külföldre költözéssel kapcsolatban mindig felmerül, az a politika. Hiszen Magyarországon mindent az határoz meg. És tudjuk, hogy a helyzet rossz. Milyen lehetőségek maradnak tehát? Vagy marad az ember, megpróbál buborékban élni és nem foglalkozni a mindennapi disznóságokkal, amik az országban történnek, vagy megy. A „változtassunk mi magunk” rózsaszín álmot már azóta nem kergetem, amióta rájöttem, hogy az emberek a legkisebb változásra sem hajlandóak, pl. a környezetvédelemért. De a döntő érv azt hiszem mégsem a magyarországi helyzet volt, hanem az a tény, hogy a legmagasabb „hegy” 1014 m.
Amióta megszerettem a mászást és a túrázást (2009 és 2012), rájöttem, hogy szépségei ellenére ez az ország nem tudja azt nyújtani nekem, ami boldoggá tesz. Persze lehet futkosni hegyre fel meg hegyről le és én is végighallgattam mások áradozásait a gyönyörűséges őszi Börzsönyről meg a színes levelekről. És igen, a Tátra is közel van és bőven lehet benne másznivalót találni. De az nem ugyanaz, mint amikor egy négyezres hegy csúcsán dideregsz az Alpokban és bár a hidegtől nem érsz rá boldognak lenni, de amikor lejössz nagyon büszke vagy rá, hogy megcsináltad. Ezt az érzést nem pótolhatja egy 8-900 m magas „domb”. Ráadásul olyan keveset kell utaznod az igazán magas hegyekig, hogy egy hétvégére is simán megéri elmenni.
Nos hátravan még az otthon fogalma. Sokak szerint ott van az otthonunk, ahol születtünk. Szerintem viszont ott van, ahol megtaláljuk a boldogságunkat és jól érezzük magunkat. Pont. Még akkor is, ha mások úgy gondolják, hogy csak a családunk körében lehetünk boldogok és ha mi nem ezen a véleményen vagyunk, az gyakorlatilag azt jelenti, hogy nem szeretjük őket. Hát akkor tisztázzuk: a kettőnek semmi köze egymáshoz és nem is zárják ki egymást. Viszont ilyen az élet: felnövünk, kirepülünk a fészekből és aztán saját családot alapítunk. Ha pedig szerencsénk van, akkor ez az új kis család már velünk tart az úton. Én sem egyedül néztem szembe a külföldi kihívásokkal és ez rengeteget segített. A másik meg, hogy nem feltétlenül az az otthon, ahonnan jövünk, hanem ahova megérkezünk és ahonnan nem vágyunk el máshová.
Hogy miért van akkor is az az érzése az embernek, hogy sose lesz a külföld a hazája, ezen sokat gondolkoztam. Igazából nem volt honvágyam kb. 1,5 évig (később azt is elmesélem, mi váltotta ki), de ettől még igaz: külföldiként mindig is kívülállók maradunk. És nem is olyan régen meg is fejtettem, mi az oka annak, hogyha az ember tökéletesen elsajátítja is a nyelvet és felveszi a helyi szokásokat, sőt akár az állampolgárságot is, akkor sem tud 100 %-ig eggyé válni az új országgal.
A múlt.
A múlt: az eltelt idő, az élmények, az emberek, akikkel felnőttünk, a föld, amit a lábunk taposott, amin bicikliztünk, a balatoni nyaralások, a forró városi aszfalt, amin sétáltunk, a kertben termett paradicsom, a hinta a játszótéren, a könyvtári könyvek illata, a kakaóval szórt tejbegríz... ezeknek a dolgoknak az emléke az, amit nem tudunk újra kreálni. Nem tudjuk a múltunkat újra megélni. Pedig ez az, ami Magyarországhoz köt. De lehetne ez akármelyik ország, ha éppen oda születünk. Az ott eltöltött idő (főként a gyerek- és ifjúkor) a meghatározó, de semmiképp sem a nyelv és nem is kultúra. Hiszen ezek tanulható dolgok.
Ami fontos: attól, hogy ez a helyzet, nem kell feltétlenül belebetegedni a külföldi múlt hiányába. Fel kell ismerni és túllépni rajta. Idővel majd itt is lesz múltunk (igaz, kicsit másféle) és legfőképpen élményeink, amiket „otthon” (értsd Magyarországon) soha nem tapasztalhattunk volna meg. Na arról nem is beszélve, hogy mennyire erősíti és építi az ember személyiségét a külföldi lét (erről később).
A következő bejegyzésben az első tapasztalatokról lesz szó.
