Bali a gazdag indonézek szigete. Már Jáván mesélték nekünk többen is, hogy az élet Balin drágább. Cserébe többet keresnek, sokan ezért is mennek oda dolgozni. Egyértelműen az idegenforgalom élteti a gazdaságot, minden a turistákról ill. a turistáknak szól. Egy picit tisztább is, de azért nem mindenhol. A városok tele vannak ruha- és ékszerüzletekkel, masszázs-szalonokkal, európai éttermekkel.

Denpasarba, a sziget „fővárosába” a Wings Air légitársasággal érkeztünk, az időeltolódás Jávához képest +1 óra volt. Már egész jól kezdtünk belejönni a belföldi röpködésbe, a csomagleadás- és felvétel egyre olajozottabban ment és a hűtőházi hangulat sem ért váratlanul a gépen. Ezek a helyi járatok kisebb gépeket indítanak, viszonylag pontosak és gyorsak, ráadásul igen kedvező jegyárakkal (átlag 30-40 €/fő).

Az I Gusti Ngurah Airport

A bali reptér szép, rögtön érezni, hogy itt magasabb az életszínvonal. A Grab is többe kerül és iszonyú nagy a forgalom. Tanulva a múlt hibáiból, olyan szállást választottam a booking.com-on, amit 9/10-re értékeltek. Ez volt az egyik legszebb és legtisztább szállásunk. Járt a szobához reggeli is, ami kivételesen egész normális volt (rántotta, pirítós és lekvár), bár a mennyiséggel azért voltak gondok. A szállásadó nagyon kedves volt, mindig megkérdezte, hogy vagyunk, mit tervezünk aznapra és kávéval kínált. Ezt az apartmant (Rani Garden Bed & Breakfast) bárkinek jó szívvel ajánlom, kicsit messzebb van a centrumtól, de ez az egyetlen hátránya.

A szoba

Az udvar (kár, hogy nem vagyunk medenceparton-csücsülős típusok)

Éppen a magasabb árak miatt azt terveztük Balin, hogy robogót bérelünk és azzal járjuk be a szigetet. Egyébként elég korlátozottak az ember lehetőségei, befizethet persze egy szervezett túrára, de akkor nem szabad a programválasztás vagy bérelhet kocsit, ami valószínűleg drágább, mint a motor és a dugók miatt lassú. Márpedig az idő itt kulcsfontosságú, hiszen 6-kor sötétedik és az előre nem látható események miatt nehéz a tervezés. Mi minden nap minimum 2-3 helyet akartunk megnézni, aztán rájöttünk, hogy ez nem fog menni, mert az olyan egyszerűnek tűnő akciók, mint eljutás a szállásra, 40 l-es hátizsák letétele, kajálda keresése, utazás/vezetés, vízvásárlás rengeteg időt vesznek el.

Nekünk az első robogóbérlés sem ment simán, ugyanis először kinézed a kölcsönzőt a neten, el kell jutnod oda, és ha szerencséd van (ami nekünk nem volt), akkor nyitva van. Mi meg se találtuk a helyet, egy bácsika segített nekünk, felhívta a neten megadott telefonszámot, így derült ki, hogy bezárt a bazár. Csalódottan kullogtunk el az utcából egy következőbe, ahol végre ránk mosolygott a szerencse: egy még a balinézek között is cigánynak kinéző pasas éppen robogókat kínált kölcsönzésre. 250.000 rúpiáért megkaptunk két napra egy 125 cm³-s Honda Vario-t, amihez mellesleg külön motorjogsi kéne, de hát a jogszabályok itt nem érdekelnek senkit. Papír aláír, pénz befizet, bukósisak a fejre és már mehetsz is.

Ez a lazaság a közlekedésre is jellemző, a közlekedésre, melynek különlegességeit a robogózás során első kézből tapasztaltuk meg. Bal oldali vezetés van, ez már eleve gewöhnungsbedürftig (=hozzá kell szokni), főleg a kanyarodásnál és főleg, ahol több út kanyarodik egymásba. Felfestés csak elvétve található. Nincs megkülönböztetve a fő- és a mellékút, nincs jobbkéz-szabály, a kereszteződésnél, aki megy, az megy, figyelni kell egymásra és alkalmazkodni. A sebességkorlátozás ismeretlen fogalom, talán csak a „gyorsforgalmi” úton láttam táblát, de mivel ott is mindenki max. 50-60 km/h-val megy, nem is olyan lényeges, hogy mi van kiírva. Városban meg pláne csak mész a tömeggel, ha gyors is vagy, nincs traffipax, amire figyeljél, se rendőr, aki büntetne. Nincs elsőbbségadás-tábla, a stop-tábla csak ajánlás, ahogy a piros lámpa is ignorálható, ha nem egyenesen mész tovább, hanem lekanyarodsz. Nincs lámpa a gyalogosnak, néha csak úgy kilépnek eléd és kézmozdulattal jelzik, hogy lassíts. Folyamatos a dudálás. Ha nem dudálsz időnként, nem is veszel részt a forgalomban. Rövid duda azt jelenti „vigyázz, jövök, előzök”, hosszú duda mérges duda, ami itt nem tilos, mindenki csinálja. Az index nagyon fontos, kanyarodás előtt már 100 m-rel jeleznek. Ha az előtted menő jobbra indexel, azt jelenti „ne előzz”, ha balra indexel, „mehetsz”. Ha a szemből jövő indexel jobbra, azt jelenti „veszély, ne előzz”, és ezt amúgy neked is kell viszont jelezni.

Vannak kisebb teherautók, amin az áru vagy le van kötözve vagy nincs, ilyenkor nagy ívben kerülni kell. Sok az autó és még több a robogó. A robogó az indonézek kedvenc közlekedési eszköze. Olcsó, ezért szinte mindenkinek van egy. Bármilyen áru szállítására alkalmas, banánfürtöktől kezdve a teheneknek kézzel vágott füvön keresztül vasrudakig minden elfér rajta, de láttunk olyat is, hogy valaki a fél „műanyag csetresz”-boltját vitte magával. És akkor még nem beszéltem 3-4-tagú családokról: kisgyerek elöl áll, apa vezet, anya a hátsó ülésen babával. Mondjuk a babán nincs bukósisak, így ha elesnének, nem tudom, mi történne szegénnyel. Nem ritka, hogy amerikai típusú pickup buszként funkcionál és 10-15 embert szállít egyszerre a platóján.

Ebben a káoszban próbált meg Norbi vezetni, én meg hátul kuksoltam és az életemért könyörögtem Allah-hoz meg vártam, hogy melyik kanyarban csúszik ki alólunk a motor. Őszintén szólva, az elején még élveztem, de 70 km után elkezd zsibbadni az ember hátsója és volt egy-két necces szituáció, amit nem szívesen élnék át újra. Mindenesetre nagyon izgalmas és egyedi módja ez az utazásnak.

Végtelen rizsföldek és kókuszpálmák mellett robogtunk el

Érdemes egy kabátot magunkkal vinni, mert estefelé eléggé lehűl az idő (olyan 20-22 fokra) és ezt a menetszél csak fokozza. Én csodálkoztam, hogy Indonéziában ilyen kellemes az idő augusztusban, hiszen mindenki fülledt, fojtogató hőséggel riogatott, nos, ebben a szakában az évnek ott teljesen baráti körülmények uralkodnak. Eső is csak nagyon ritkán van, az esőkabátot nyugodtan otthon lehet hagyni. Apropó otthonhagyás, ami a pakolást illeti, kicsi plusz munkát jelent ugyan, de 3 db minden ruhatípusból elég. Mi vettünk egy kis üveg mosószert az első napon és onnantól kezdve ebből éltünk. Ha nem így tettünk volna, nem fértünk volna bele a 40 l-es hátizsákba (és „csak” 20 napos utazásról beszélünk).

Az első napunkba Balin két látványosság fért bele, egy vízesés és egy tó. Eredetileg a Gitgit-vízeséshez akartunk eljutni, és sokáig azt is hittük, hogy ott voltunk, de helyette a Campuhan-vízesést láttuk. A másikhoz még tovább kellett volna menni, minket egy tábla zavart meg az út szélén. Mindegy, a Campuhan vagy más néven Twin Waterfall is nagyon szép, ráadásul az ott tanító fiatalok ingyenes körbevezetést ajánlanak. Egy srác lelkesen mutogatta nekünk a különféle helyi növényeket (kávé, kakaó, banán, mindenféle virág) és a termesztésükről ill. betakarításukról is mesélt. A vízesés különlegessége egyébként abban rejlik, hogy két eltérő hőmérsékletű víztömeg folyik egybe, melynek eredménye egy langyos tavacska, amiben lehet fürödni.

Az ikrek

Maga a környék (Bali északi része) is gyönyörű, érintetlen erdők, zöld dombok, friss levegő. Sok helyen majmok kóricálnak az út mentén, mi is láttunk párat.

Ők nem ismerik a zebrát

A Bratan-tó a hegyek közé zárva található, a vízesésektől déli irányba. Sajnos mikor mi jártunk arra, épp leszállt a köd, így nem volt nagy élmény. Ide inkább délelőtt érdemes ellátogatni.

Hindu paradicsom a Bratan-tó partján

A tó mellett van egy hindu templom, a Pura Ulun Danu, azt is megnéztük, aztán elrobogtunk a Tanah Lot-sziklaformációhoz a nyugati partra, állítólag innen látható a világ 2. legszebb naplementéje. Mi már sötétben értünk oda, nem is mentünk hát ki a tengerhez, inkább beültünk egy étterembe. Naty’s Restaurant a neve, közel van a parthoz és finom helyi ételeket kínálnak (itt még tartott a lelkesedésünk a kóstolgatás iránt).

Sült tészta tenger gyümölcseivel, csirke satay-jal, tükörtojással és rákszirmokkal