A 2. napunk Balin ismét elég rohanósra sikeredett. A Rani Gardenben bekapott gyors reggeli után Ubud városa felé vettük az irányt. A térképen látottak alapján azt gondoltam, hogy ez egy tipikus „semmiközepe” kis falu, de a valóság megint (már sokadszorra) eltért az előzetes elképzeléseimtől. Ubud is a turisták fellegvára, majdhogynem több külföldit látni, mint balinézt, mindenütt „oda nem illő” helyek vannak pl. palacsintázó és óriási a forgalom.

Délelőtti programunk, a Majomerdő meglátogatása viszont a szívemnek az egyik legkedvesebb élményt nyújtotta és ebben nagy szerepet játszott a jelenet, amikor egy puha, szőrös állatka mászkált a vállamon. Ez a félmesterséges állatkert ugyanis arra lett kitalálva, hogy a majmok természetes környezetünkben legyenek megtekinthetők és a dolgozók egy kis pénzért a bátor turisták fejére csalogassák az állatokat.

Majomparádé

Maga a „kert” úgy van kialakítva, hogy sok kis ösvényen, templom mellett, patak partján, esőerdei fák alatt lehet sétálgatni és közben majomcsaládok szórakoztatnak játékukkal. Szép az erdő, nekem nagyon tetszett és érdekes volt, ahogy a cuki állatkák rohangáltak, fürödtek, bunyóztak (néha meg chips-es zacskót halásztak ki turisták hátizsákjából).

Séta a liánok alatt

Itt kérem nagyon unatkozik valaki

A Majomerdő után a Goa Gajah hindu templom következett. Balin a hindu vallás az uralkodó, templomaik jellegzetes geometriai formáikról könnyen felismerhetőek (kettéhasított kapuk, elefántszobrok, fahánccsal fedett, emeletes tornyok, kőalapra helyezett faszerkezetes szentélyek). A hinduk a bűneikért felajánlásokat adnak, melyeket templomokban vagy akár az utcán helyeznek el kis kosárkákban: virágok, rizs, banán, füstölő formájában. A templomokba csak derék köré kötött kendőben szabad belépni és az is ki van írva, hogy a nőknek menstruáció idején tilos (mondjuk ezt a külföldiekkel nem tartatják be). Szarong-okat (deréksálakat) minden bejáratnál ingyen adnak, nem szabad bedőlni az utcai árusoknak, akik azt állítják, hogy vásárolnod kell egyet.

Hindu imádkozóhely (Goa Gajah)

A néni mellett a kosarakban a felajánlások láthatóak (kis borravalóért meg is áld mindenkit)

Délután plázát és egyúttal túracuccokat áruló boltot hajkurásztunk Kutában, a Rinjani-túrához ugyanis hiányzott még egy meleg pulcsi. Nem tettük jól, hogy nem vittünk magunkkal, ugyanis két óra keresgélés után, az Eiger shop nevezetű helyen szembesültünk vele, hogy itt nem ismerik a polár anyagot plusz nincs női szakasz, így nekem ki kellett egyezni egy vékony pamut pulcsival és remélni, hogy nem fagyok benne halálra. Az, hogy megfogadtam, legközelebb nem megyek vulkántúrára pehelykabát nélkül, azt hiszem, sok mindent elárul.

Robogózás közben megláttuk, hogy közel van az óceánpart. Gyorsan vettünk egy balkanyart és némi pénzért pillantást vethettünk a vízre. A "strandon" amúgy semmilyen facility nem volt és 1 db emberen kívül csak pár kutya rohangált ételmaradékot hajkurászva.

Így néz ki egy fekete homokos strand

Az este ismét csalódással ért véget: visszavittük a robogót a kölcsönzőbe és Grab-bel mentünk a Tanah Lot-hoz, de dugó miatt megint lekéstük a naplementét. Fél 7-kor már csak pár narancssárga csíkot láttunk a hihetetlen gyorsan sötétedő égbolton. Ráadásul a hazajutás sem ment zökkenőmentesen, a parkoló mellett állomásozó éjjeli őrt kellett megkérnünk, hogy hívjon nekünk taxit, aki – mint később kiderült – nem is taxis volt, hanem az őr haverja és 30 km/h-s „fénysebességgel” száguldott velünk Denpasar szélére. Csak odáig vitettük magunkat, hogy ne legyen túl drága az akció, onnan meg már elérhető volt a Grab.

A megpróbáltatások sora ezzel nem ért véget számomra: bali tartózkodásunk alatt sikerült valahogy megfáznom (a légkondi vagy a levegő egészségügyi határértéket több százszorosan meghaladó por- és nitrogénoxid-koncentrációja miatt, már nem tudom), mindenesetre a Rinjani-túrára annak rendje-módja szerint legyengülve, bedugult orral és fájó torokkal érkeztem.