A Rinjani-túra után visszatértünk Balira. A kérdés, hogy miért daraboltuk szét a bali tartózkodásunkat, teljesen jogos. Ennek két oka van: az egyik, hogy ez az utazás eleve egy körtúrának volt tervezve és így végülis „körbementünk”, a másik, hogy a túrák dátuma már kőbe volt vésve és utólag nem tudtunk rajta változtatni.

A repülőjegyet Mataramból Denpasarba előző este vettük meg. Ez elég spontán történt, miután láttuk, mire képes a komp illetve mire nem (gyorsaságra…) és a másik opció, a fast boat pedig drágább lett volna, mint a repülés, nem is volt kérdés, mit válasszunk. Persze ha az embernek több ideje van és szívesen rászán egy napot az utazásra, akkor nyilván a komp is jó megoldás. Mi viszont nem akartuk kidobni az ablakon azt a kis időt, amit még eltölthettünk Balin.

Ezúttal a Garuda Indonesia légitársasággal utaztunk. A belföldi járatok közül ez volt a legmenőbb, a szingapúrihoz hasonlóan itt is követhettük a gép útját egy kijelzőn és még reggelit is kaptunk.

Búcsúzás Lomboktól

Balin az első utunk menetrendszerűen a szállásra vezetett, Ubud városába. Igencsak meglepődtünk, amikor a sofőr kitett minket a rizsföldek közepén, ahol még a madár is csak akkor jár, ha eltéved. Mindent lehetett mondani a helyre, csak azt nem, hogy városias. Azon gondolkodtunk, hogyan fogunk innen bárhova is eljutni…  

Suburbia Bali

Betonozott ösvény vezetett a házhoz, ami egy ún. homestay volt. Ez gyakorlatilag úgy működik, hogy a háztulajdonos a saját szobáit adja ki a turistáknak és ő maga is ott lakik. Az Ubud Sawah Homestay, ahova mi foglaltunk, egy nagyon tiszta és színvonalas ház, egy thaiföldi csaj él ott a férjével. A mosásra, a takarításra és egyebekre saját személyzetet tartanak fenn. Be lehet fizetni reggelire, ebédre és masszázsra, sőt robogókat is adnak bérbe, így minden problémánk megoldódott, ami a közlekedést illeti.

A reggeli kilátással a környező "rizsmedencékre"

A tulaj adott tippeket, hogy mit érdemes még megnéznünk és gyógyszert a saját kis házi patikájából. Mire ugyanis leküzdöttem a megfázást, jött a következő nyavalya, a hasmenés. Erős a gyanúm, hogy a Rinjani-túrán kapott víz okozta a gondokat. Az első napon még ásványvizet ittunk, de később már csak utántöltötték a palackokat, méghozzá szerintem folyóvízzel. Azt is észrevettük, hogy amikor a hordárok ittak, a szájukat nem érintették hozzá az üveghez. Gondolom, hogy „tisztán” kapjuk meg. Egyszer pedig pókot találtunk a vízben. Mindezeket figyelembe véve elkerülhetetlen volt a fertőzés. A legrosszabb az volt benne, hogy sose tudtam, mikor kell majd elrohannom WC-re és milyen WC lesz éppen a közelben. Ezeket az ügyeket jobb nem a mandin intézni. A szállásadónktól kapott csodapor egyébként sokat segített, de a hazatérésünk után még két hét kellett a teljes regenerálódáshoz.

A délelőtt templomok látogatásával telt. A Tirta Empul, az Örök Élet forrása népszerű turistacélpont, érdemes kora reggel odamenni. A szarong felvétele után lehet belépni a hindu szentélybe és megkeresni a medencét, amiben megfürödve halhatatlanná válik az ember (persze lehet, hogy a bölcsek köve hatásosabb, de ezt már nem tudjuk meg, mert Dumbledore elpusztította a Harry Potter 1. részében, hahaha).

Turisták hosszú sorai várnak (vágynak) az Örök Életre

A hely tele van imaházakkal, fura szobrokkal és ha szerencsénk van, akkor belecsöppenünk egy hindu „misébe”: fejkendős emberek törökülésben felajánlásokat gyártanak, miközben a „főpap” (vagy papné, ezt nem sikerült megállapítani) énekel.

Én személy szerint érdekesebbnek találtam a kertet.

Itt tör fel a szent forrás

Éhségünk csillapítására betértünk a közeli bazárba, vettünk egy nagy fürt banánt és sós kekszet, amiről kiderült, hogy édes (nem is értem, miért nem tanultuk még meg, hogy itt nincs másféle). A bazárban minden bódénál ugyanazt árulják, kis szobrokat, csecsebecséket, kendőket. És nem kettő, de legalább száz ilyen van, a nénik pedig egymást túlharsogva kiabálják, hogy „one dollar, mister, one dollar”. Mondanom sem kell, hogy kevés sikerrel. A kijáratnál az egyik árustól alig tudtunk megszabadulni, annyira kétségbeesetten akart nekünk eladni valami porfogót. Kicsit elszomorító, valószínűleg ebből élnek és nincs más pénzkereseti lehetőségük, de legalább szólhatna nekik valaki, hogy váltsanak profilt, különben éhen halnak a konkurencia mellett.

A Gunung Kawi volt a következő templom. Ennek a kertje jóval nagyobb volt az előzőnél, ráadásul egy hosszú lépcsősoron kellett lemenni, ami nem is lett volna gond, ha éppen nem csikar a hasam. Ezt leszámítva nem volt rossz program, érdekes dolgokat láttunk pl. rizsföldet művelő mezőgazdászt, fából készült "egytyúkos" ketreceket (a tyúkok így egymástól elszeparálva vannak tárolva) és remetebarlangokat egy olyan ösvényen, ami nem vezetett sehova.

Ez a szupi kalózhajó is ott volt, bár a mai napig nem tudom, hogy lehet bejutni hozzá

Ebédelni a már kipróbált ubudi olasz étterembe mentünk, majd robogóra ültünk és a legközelebbi fehér homokos strandra tartottunk Padangbai-ba. Nem fürdeni, mert ahhoz már túl késő lett volna, hanem megnézni a naplementét, de eltévedtünk a partmenti dzsungelben, így sajnos azt is lekéstük. A strand üres volt, a bódék bezártak, a nap eltűnt és csak néhány kóbor kutya bóklászott a homokban. Hát ilyen a mi formánk…

Szomorúan néztük a szürkébe váltó színeket az egyébként szép parton