A sofőrünk és Cahyo már várt ránk a hotel előterében. Megálltunk egy kis reggelit venni, aztán folytattuk utunkat a sötétben. Az jutott eszembe, mit csinálhatnak ilyenkor mások, már akik nem épp ugyanoda tartanak, ahova mi. Valószínűleg most fordulnak egyet az ágyban, hogy aztán reggel a teraszon elfogyasszák a feltálalt rántottát, palacsintát, narancslevet, majd strandpapucsukat és törölközőjüket fogva lecaplatnak a tengerpartra és süttetik magukat a napon. Mi pedig 5 réteg ruhában, sálban és sapkában, a puha párnák nyújtotta édes kényelem helyett túrázni készültünk egy vulkánra. Dehát legalább nem vagyunk átlagosak… Gondoltam egészen addig, míg oda nem értünk az Ijenre felvezető ösvény aljába, ahol (szerintem nem túlzok, ha azt mondom) ezrek gyülekeztek a vezetőik társaságában.

Cahyo kiosztotta nekünk a légzésvédő maszkokat, amikre később a vulkáni gázok miatt volt szükségünk, majd marhacsorda-jelleggel elindultunk a meredek, poros úton felfelé. Rutinos vulkántúrázóként már rajtunk volt a kendő, amit aztán később leváltottunk a maszkra.

We never go out of style

Ez a túra nem volt vészes, csak 300 m magasságkülönbséget kellett leküzdeni a kráter széléig. A kráter oldalában kénkitermelés folyik. A kén folyékony állapotban, vascsöveken keresztül kerül ki a föld belsejéből a felszínre, a levegőn megszilárdulva pedig elnyeri jellegzetes sárga színét és kisebb darabokra lehet törni. Az automatizálás fogalmát itt nem ismerik, emberi erővel, bambuszkosarakban szállítják le a ként a hegyről. A kormány nem támogatja a fejlesztést, mivel olcsóbb így a kitermelés.

Nehéz a kénbányászok élete

Nem kevés kraft kell a kénnel teli kosarak szállításához

A másik nagy turistacsalogató látványosság itt a „blue flames”-ként emlegetett jelenség, azaz a kén égése során keletkező kék színű gáz, amit sötétben lehet legjobban látni, ezért jöttünk mi is. Bár őszintén szólva én a láng megnevezésből arra következtettem, hogy kék lávát fogunk látni, emiatt egy kicsit csalódtam a helyszínen, továbbá a millió turista is rontotta kissé a közérzetemet, de azért sok érdekes dolgot megtudtunk és persze láttuk, hogy van egy ilyen világ is, amelyben az emberek még mindig képesek kevés pénzért kockára tenni az egészségüket ill. akár az életüket is. Ugyanis a kénkitermelők mindennap a mérgező gázokkal teli kráterben dolgoznak, sőt némelyek még ott is alszanak. A Wikipedia szerint ez jól fizetett munka. Egyébként csak a kék gázok miatt nem érdemes odamenni, a neten sokkal szebb képek vannak, mint amilyet mi tudunk készíteni.

De azért megpróbáltuk elkapni a pillanatot (főszerepben a kén-dioxid)

Miután kikecmeregtünk a katlanból, kezdett hajnalodni, ezért továbbmentünk felfelé, egy jó kilátópontot keresni a napfelkeltéhez. Augusztus 17-e volt, az indonézek nemzeti ünnepe, ezért sok helyi is feljött, nemzeti színű zászlókat lobogtatva és énekelve köszöntötték a Napot.

A vulkáni gázokon is áttörnek a sugarak

A kráterben nagyon sok füst volt, ezért a kénes krátertavat csak részben láttuk. Lefelé menet Cahyo-t kérdezgettük különböző dolgokról. Megtudtuk, hogy Indonéziában kb. 60 aktív vulkán van, közülük néhány szunnyad, de amelyik szunnyad, az is néha kitör. A kitörés nem éri váratlanul a népet,  vannak ellenőrök, akik a vulkáni tevékenységet figyelik, vannak kihelyezett szeizmográfok, jól kiépített felügyeleti rendszer. Az Ijen-hegy 3000 m magas volt az első kitörés előtt, ma már csak 2800 m a legmagasabb pontja. Útközben elhangzott egy-egy „Taxi” kiáltás. Ha valaki most arra gondolna, hogy egy hegyi ösvényen autók járnak, akkor téved, mert ezek az ún. taxik emberek húzta talicskák. Ennél még megdöbbentőbb, hogy néhány turista képtelen volt ezt a pár km-t gyalog megtenni és inkább beültek a különös – egyébként szerintem kénszállításra használt – közlekedési eszközbe. A régi gimnáziumi tesiórák jutottak eszembe, amikor néhányan 1 km futástól már kifulladtak vagy felkapaszkodni se bírtak a kötélre a kötélmászásnál. Életképtelen banda.

A kráter szélén

Hákettőesónégyes tó és Gyűrűk urába illő vulkáni tájkép

A túra után visszaszállítottak minket a hotelbe, gyors zuhany, pakolás és következett újabb néhány óra autós utazás Cemoro Lawangba. Mire odaértünk a következő program helyszínére, már lemenőben volt a Nap. Ettünk egy feledhető vacsit a szálláson (Cafe Lava Hostel), aztán sétáltunk egyet a faluban és felkészültünk az utolsó korán kelésre.

További gyöngyszemek a fotótárunkból:

Kelet-Jáva

Bizonyíték, nem ígéret (a motorra végtelen mennyiségű bútor ráfér)

A helyi kisgyerekek rendkívül nagy egyéniségek az egyenruháikban