A programjainkat egy blog segítségével állítottam össze, amit a neten találtam. Mivel az esküvőszervezés miatt erre nem sok időm volt, nagyjából 1-2 nappal előbb dőlt el, pontosan mikor hova fogunk menni.

Az időrend helyett most látványosság- és programtípusok szerint csoportosítok:

Tavak

Ahogy már említettem, több krátertó is található Sao Miguelen. Mi 4-et néztünk meg közelről: a Lagoa Azul-t, a Lagoa Verde-t, a Lagoa do Congro-t és a Lagoa do Fogo-t.

Az első kettő a Sete Cidades nevű régióban helyezkedik el. Az utazási iroda munkatársa egy – a tavak északi részén futó – túraútvonalat javasolt nekünk, amin a kráter bejáratánál lévő parkoló felől indultunk el. Nem volt nálunk térkép, de az ösvény elején egy turista meglátta, hogy nagyon bizonytalan tekintettel ácsorgunk és kisegített minket azzal, hogy lefotózhattuk a könyvében levő útleírást. Úgy gondoltuk, hogy körbejárjuk a két tavat, csak éppen elfelejtettük megnézni, milyen hosszú a túra és 3 órával később azon kaptuk magunkat, hogy még a felénél sem járunk. A szintkülönbség nem volt nagy és végig jól járható ösvényen vezetett, viszont saccra kb. 30 km-t tettünk meg. A végére már nagyon elfáradtunk, tűzött a nap és egy kis müzlin kívül semmi kaja nem volt nálunk, úgyhogy nagyon örültünk, amikor este fél 6 körül visszaértünk az autóhoz. Egyébként nagyon szépek a tavak, különösen kora délután, ha a nap megvilágítja őket. Akár kocsival is le lehet menni a parton levő településhez vagy a két tavat „elválasztó” hídhoz (valójában nincsenek elválasztva, csak külön elnevezve). Mindenképpen érdemes kicsit sétálni a kráter szélén, de ha valaki nem bírja a hosszú gyaloglást, akkor ne menjen messzire a parkolótól. 

Első pillantás a Lagoa Azul-ra (’kék tó’)

Ez pedig már a túlpartról készült: előtérben a Lagoa Verde (’zöld tó’)

Háttérben az óceán, előtérben az ekkor még teli poci

A Lagoa do Congro egészen különleges élmény, egy viszonylag kieső helyen van, nagyon sajátos mikroklímával. Míg a szigeten kellemes meleg és változóan felhős-napos idő volt, addig itt a kráterben, a tó környékén hideg és nyirkos köd fogadott. A tó maga egy rövid sétával elérhető, partján totális dzsungel-hangulat uralkodik. Fürödni nem lehet benne. A nedves ösvényeken mászkáltunk egy kicsit, néztük a pontyokat a vízben, aztán egy alternatív útvonalon indultunk vissza. Nem volt jelölés az ösvényen, amit választottunk, de ki volt járva, így reméltük, vezet valahova. Sötét erdőn és vizes páfrányokon vágtunk keresztül, senki más nem jött arra, viszont megérte, ugyanis a kráter széléhez érve nagyon szép kilátás nyílt felülről a tóra.

Őserdei hangulat a Lagoa do Congro partján

Óriásfák szegélyezik az ösvényt: egyesek még élnek és virulnak…

…mások már az örök vadászmezőkön pihennek

A Lagoa do Fogo-t nem túráztuk körbe, hanem lementünk a partjára és ott töltöttünk egy kis időt a sirályok beszélgetését hallgatva. Ez a tó nagyon tiszta, hol kék, hol zöld színekben pompázik és ha meleg lenne, igazi strandhangulat lenne a parton. Bár elméletileg itt is tilos a fürdés, a parthoz közeli sekély rész pancsolásra csábít. A víz hőmérséklete persze így is akadályt jelent.

Valószerűtlenül zöld

Ez itt kérem a sirályok strandja

Vízesések

A vízesések közül egyet néztünk meg, a Salto do Cabrito-t. Szerintem nem nagy szám, legfeljebb a vízesés fölötti katlan lehet érdekes illetve végigsétálhatunk a vízerőmű vezetéke mellett, de műszakilag ez sem hozott semmi ismeretlent számunkra. Abszolút kihagyható program, bár én – aki a Trümmelbachfälle-n „nevelkedtem” – valószínűleg nem vagyok könnyen lenyűgözhető.

A mini vízesés avagy Norbi próbál beleolvadni a háttérszínekbe

Termálfürdők

Fürdésre van lehetőség a különféle termáltavakban. A legkülönlegesebb a Furnas-i fürdő: a magas ásványianyag-tartalom miatt vöröses okkersárga színű víz kellemes 36 °C-os és a medencét körülvevő arborétum jó hangulatot teremt a relaxációhoz. A fürdőruhánk is átvette ezt a csodálatos színt, ezért nem javasolt a kedvenc darabunkat elhozni, különösen, ha fehér. Igaz, nekem sikerült utána szappannal kimosni a foltokat, de nem örültem a plusz munkának. Vannak kisebb, pezsgőfürdő jellegű medencék is, mi ezeket nem próbáltuk ki, mert túl sokan voltak benne. Télen óriási élmény lehet a fürdőzés.

A Furnas-i termáltó

A Caldeira Velha melegforrással nem volt szerencsénk. Egyik nap rettenetes sok eső esett, ezért utána 2 napig le voltak zárva a medencék. Azt állították, hogy túl zavaros a víz és nem biztonságos a megközelítésük. Kétszer is ellátogattunk oda, harmadszorra sikerült bejutni. Van egy kis (kb. 2-3 m-es) vízesés, ott 27 °C-os a víz, utána átfolyik egy völgyben, ahol forráspontig melegszik (itt látszanak a feltörő buborékok is), majd lejjebb két 33-35 °C-os medence található. Két órát lehet eltölteni a helyen, ennél több amúgy nem is kell. A parkolók száma erősen korlátozott. Mikor mi ott voltunk, éppen folytak a bővítési munkálatok. Ugyanez a helyzet az öltözőkkel, ott is sokat kell sorba állni. Az ilyen kellemetlenségek ellenére azért érdemes kipróbálni, hiszen egy átfolyó rendszerről van szó, így higiéniai szempontból optimális. Ha pedig el akarjuk kerülni a tömeget, reggel vagy este is mehetünk.

A víz belép a felső medencébe

Na itt tényleg egybe lehet olvadni a természettel

A hőforrás

Arborétumok

Mi a Sao Miguel-i arborétumok közül csak egyet látogattunk meg, a Terra Nostrát Furnas-ban. (Állítólag van még egy Ponta Delgada-ban is.) Nekem annak ellenére is nagyon tetszett a Terra Nostra, hogy nem vagyok növényszakértő, annyi különleges kis kert, szobor, folyócska és tavacska van benne, ami megér egy hosszú sétát. Ha pedig elfáradunk, beülhetünk a termálmedencébe lazítani egy kicsit. 

Azt hiszem a képek magukért beszélnek:

Furnas-ban egyébként karnyújtásnyi közelségbe kerülhetünk fumarolákkal, azaz a földkérgen található, vulkáni tevékenységhez köthető nyílásokkal, melyeken keresztül gőzök és (többnyire kénes) gázok törnek a felszínre. Érdekes volt magasba kígyózó „füstoszlopokat” látni a falu közepén, nem beszélve a mini hőforrásokról, ahol a különleges, ásványokkal erősen telített vizet meg is lehetett kóstolni.

Ég a város, ég a ház is, nem is egy ház, hanem száz is (nem ám…!)

Hej Vargáné káposztát főz, kontya alá ütött a gőz

Mint megtudtuk, a zsákokat a kénes szag enyhítésére használják

Óceános programok

A bálnales egy széles körben hirdetett turistacsalogató program, amire majdnem mi is befizettünk, de hála Istennek előre olvastam róla egy blogban, hogy a hajó, amivel kivisznek, annyira erősen ringatózik a hullámokon, hogy garantált az egész csoportra kiterjedő hányás, ezért végül lemondtunk róla. Utólag a német nénik a szállodában megerősítették, hogy tényleg rémálom volt és emiatt már nem is bánkódtunk, hogy kihagytunk valami látványosat.

Bálnales helyett viszont elmentünk snorkelezni. A Ilhéu nevű sziget – amely Vila Franca do Campo városától hajóval közelíthető meg – kiválóan alkalmas a búvárkodásra. Ez a kráterlagúna egy vulkánkitörés következtében jött létre: az északi részen a kráter fala áttört az óceán felé, a beömlő víz pedig egy félhold alakú szigetet alakított ki. A lagúna belsejébe egy hivatalos hajójárat visz, ami nagyon olcsó, de naponta csak 400 ember kaphat rá jegyet. A Red Bull sziklaugró versenyt pont a nászutunk idején rendezték, így az első napokban egyáltalán nem lehetett eljutni a szigetre, mivel az összes hajót a versenyzők foglalták el. Amikor meg már lehetett menni, félve attól, hogy nem lesz helyünk a kompra, inkább befizettünk a snorkelezésre egy privát búváros társaságnál (45 €/fő). Ez jó ötlet volt, mert tőlük kaptunk felszerelést (pipát, békauszonyt és búvárszemüveget), nem beszélve a neoprén ruháról, ami a 17 °C-os vízben a fagyhalál ellenszereként funkcionált. Privát szervezésben nem mehetsz be a lagúnába, csak a sziget körül úszkálhatsz, viszont ez nem volt baj, mert rengeteg élőlényt láttunk itt is. Abszolút laikusként nem igazán tudok konkrét fajokat felsorolni, de nagyon megmaradt bennem pl. a papagájhal (jellegzetes színe van, tényleg olyan, mint egy papagáj), mert abból sokat láttunk és egy lila színű, aminek nem tudom a nevét. Sokszor olyan közel úsztak hozzánk, hogy akár meg is érinthettem volna őket. Volt egy vezetőnk, aki folyamatosan mutogatta a halakat és mondta a nevüket, de alig hallottunk valamit a ruhán keresztül. A tengeri csillagokat azért önállóan is felismertük. Kb. 1 órát voltunk a vízben, aztán felszálltunk a hajóra, mert én már nagyon fáztam. A neoprén ugyan véd valamit, de a karjánál és a kapucni mellett befolyik a víz, így hosszú távon a felszínen lebegve (mozgás nélkül) kellemetlenné tud válni az óceáni tartózkodás.

Összességében véve szuper élmény volt és a szigetről is tudtam szép képeket lőni:

Egyéb

Az egyetlen pocsék időjárással megáldott napon beltéri programot szerettünk volna csinálni. Mivel a múzeumok internetes leírás alapján nem nyerték el a tetszésünket, a Caldeira Velha pedig zárva volt, egyéb lehetőség után kellett néznünk. Az Azori-szigeteken a természeti erők nem csak a felszínen „élték ki” magukat, hanem a föld alatt is: ennek látványos eredményei a lávabarlangok. Sao Miguel-en is található egy, a Gruta do Carvao.

A lávafolyam alakította barlangban régen hulladékot gyűjtöttek, de szerencsére felismerték a természeti értékét, kiürítették és látogathatóvá tették. Vezető kíséretében mentünk le a föld alatti kamrákba, ahol különböző formájú és keménységű bazaltokat nézhettünk és érinthettünk, miközben a vulkanológiai kiselőadást hallgattuk. Megjegyzem, a guide nem geográfusok számára is érthetően magyarázott a hawaii típusú (effuzív) vulkanizmusról.

2. lávabarlang túránk is nagy élmény volt

A talaj egyenetlen, rücskös, töredezett: ez az ’aa’-láva, melynek létrejöttét az magyarázza, hogy a mozgó láva teteje gyorsabban hűl és szilárdul, mint a belső része, emiatt a fedőréteg lemarad és darabokra szakad. A hawaii-ak nevezték el ’aa’-nak, mert ha mezítláb lép rá az ember, akkor szúrja a talpát, azaz azt mondja, hogy ’aa’.

Érdekes volt a kőzet különböző formáit megfigyelni: a cseppkőhöz hasonló, de nem cseppkőként viselkedő alakzatokat, a hűlés következtében kialakult, sima bazaltrétegeket és a vaskiválásokkal tarkított falakat. Jó program és nemcsak esős időben.

Egy kis vulkanológia

Ha pedig már unjuk a természeti csodákat, kulturális programokat is találunk Sao Miguel-en.

A híres azori tea, a Chá Gorreana – amiről azelőtt még sosem hallottam, de azért fontos terménye a szigetnek – egy helyi ültetvényről származik. Az ültetvényt önmagában is érdemes meglátogatni, mert élőben nézhetjük a megművelés címén ott legelő kecskéket, akiknek csak a fejük bukkan ki néha a cserjékből. Nagyon vicces látvány. Ezenkívül van egy múzeum is, amely az egykori gyárból lett kialakítva: itt nyomon követhetjük a teakészítés folyamatát a kiállított gépekkel együtt. A körtúra – amit a legtöbb turista csak végigrohan – egy kóstolóval ér véget és természetesen szuvenírként vihetünk is haza magunkkal teafüvet.

Az ültetvény

A tea és a kecske – tanmese (nem hallottatok róla?)

Nagyon tetszett a múzeumban/ hajdani üzemben, hogy mennyire ügyeltek a munkavédelemre: nemcsak, hogy minden helyiségben volt tűzoltó készülék és személyi védőfelszerelést előíró táblák, de láttam kiakasztva egy újraélesztési utasítást és a csomagoló szobában még egy fertőtlenítési folyamatábrát is felfedeztem…! A hab a tortán a dohányzást tiltó kiírás volt, amelyen a Napo-filmekből ismert figura feszített…! Hát végképp fogalmam sincs, hogy kerülhetett ez az Azori-szigetekre, de piros pont a Napo-s konzorciumnak a sikeres marketingért.

Munkavédelem portugál módra

A következő bejegyzésben egy pár fotó erejéig visszatérünk Sao Miguel-re, hiszen a tehénpiac, a régies kikötő és az óceáni hullámmedence még mindenképp említést érdemel. Ezenkívül Picoról és az utolsó napi túráról lesz szó.