Annak ellenére, hogy Scopello tömegközlekedése nem éppen nyugat-európai színvonalú, van egy pár dolog, ami elérhető közelségben van és akár 2-3 napra is elegendő programot biztosít.

(Nyugis nyaralást szerettem volna, de ha már lúd, naná, hogy legyen kövér: a működésképtelen medence érthető módon nem tartott minket a hotelben és hát nem bírtuk ki, hogy ne fedezzük fel a legfontosabb látványosságokat).

Ilyen például az 1. részben említett Torre Bennistra, egy kis kőtorony, amely a faluból kb. 20 perc séta és megéri felmenni, mert a part egész nagy része belátható. Fent elénk tárulnak a szicíliai táj jellemző stílusjegyei: strandokkal és házakkal beépített, nyüzsgő tengerpart szemben a szinte lakatlan, gyakran magas dombokkal tarkított, kopár belső szigetrésszel.

A kilátó

Scopello fentről

Útközben sok szép szitakötőt és kövön sütkérező gyíkot láttunk. Bár ez még csak az előszezon volt, már teljes erejével megmutatta magát a nyár (magas hőmérséklet [28-30 °C], szárazság, extrém UV-sugárzás). A kilátóhoz vezető úton nincsen sok árnyék, így érdemes naptejet és vizet is vinni magunkkal.

Hopp, lemaradt a farok

Scopello közvetlenül egy nemzeti park mellett fekszik, amit röviden úgy hívnak, hogy Riserva Naturale Orientata dello Zingaro. A kb. 16 km²-en elterülő park rendkívül változatos morfológiája, növényzete, állatvilága illetve csodaszép strandjai miatt egyszerűen kihagyhatatlan. Az 5 €-s jegy fedezi a fürdőzést és a kicsi, de annál informatívabb természettörténeti múzeumi belépőt, emellett kedvünkre válogathatunk különböző (hosszabb-rövidebb) túraútvonalak közül. Akár San Vito Lo Capo-ig, a sziget északi csücskében fekvő városig is elmehetünk.

A túraösvényre visszatekintve

Mi a túrázás helyett most a lustálkodást választottuk: a múzeum meglátogatása után elsétáltunk a Cala della Disa nevű parthoz és pár óráig ott sütkéreztünk a köveken. Szicíliának ezen a részén csak köves strandok találhatóak, ezért nem árt, ha felszerelkezünk speciális vízicipőkkel. Természetesen nálunk nem volt ilyesmi, de nem lett semmi bajunk tőle. Egyébként vehettünk volna bárhol, többnyire fekete bőrű árusok minden népszerűbb strandon kínálnak hasonló kiegészítőket.

Cala della Disa

Visszatérve a parkra: séta közben geográfus szemmel lenyűgöző tájat vehetünk szemügyre. A meszes dolomit éles és szabálytalan formáit barlangok, dolinák és táblás felszínek tarkítják. A növényzetet nagyrészt pálmák, mediterrán bokrok és olajfák uralják, de kaktuszok és különféle színes virágok is vidáman megélnek a vöröses színű talajon. A víz rendkívül tiszta és állítólag az élővilága is nagyon érdekes, mindenképpen megér egy jövőbeli snorkelezést. Mi sajnos nem láttunk állatokat – egy galambot leszámítva, amit Norbi űzött ki barlangi lakhelyéről, még mielőtt lefotózhattam volna – pedig van, nem is kevés (sasok, baglyok, sirályok, gyíkok és kígyók is).

Színmennyország

Aki itt szeretne strandolni, annak számolnia kell vele, hogy nincs étterem, WC, öltöző és tusoló, valamint az árnyék is ritka. Engem ezek a dolgok nem zavartak és szerencsére a reggeli olyan bőséges volt, hogy ebédre szinte sosem éheztünk meg (igaz, az aktivitásunk is alacsony szinten maradt).

Ezzel tulajdonképpen fel is fedeztük Scopello közvetlen környékét. Még egy helyet szerettünk volna mindenképpen megnézni, San Vito Lo Capo-t, az olasz származású kollégám ugyanis nagyon dicsérte. A Scopello-tól 20 km-re fekvő település híres homokos strandjáról, a mi fő motivációnk is ez volt.

Csak, hogy ne legyen unalmas az utazás, úgy döntöttünk, hajóval indulunk neki. Castellamare del Golfo-ból több társaság is szervez hajóutakat és a hotel gond nélkül elintézte a jelentkezésünket. 2 főre kevesebb, mint 40 € volt a retúrjegy, ami tartalmazott tízórait, ebédet és uzsonnát is. A reggeli busszal időben elértük a hajót. Már csak azt kellett kitalálnunk, hogyan jussunk vissza este Castellamare-ból Scopello-ba (mivel az utolsó busz délután 3-kor indult). Nos, ennek a problémának a megoldását meghagytuk későbbre.

Castellamare kikötője

A hajóút szuper volt, igaz, rajtunk kívül csak nyugdíjasok jöttek és a guide végig olaszul beszélt, de ezeket leszámítva jó kis programot sikerült összehozni. Útközben volt lehetőség egy kicsit úszni a tenger mélyebb részén. Mi inkább kivártuk San Vito-t, ahol eltöltöttünk pár órát pihenéssel, napozással, lubickolással. A homokos parton kellemes mezítlábas sétát tettünk. Mivel a víz sekély volt, könnyebben felmelegedett, ezért tovább maradtunk benne, mint a köves strandokon.

Különleges felhőjelenség

Welcome to San Vito

Lubickolás indul!

A visszafelé vezető úton egész más színeit figyelhettük meg a tengernek, hiszen a Nap is tovább vándorolt a horizonton. Búcsúzóul mindenki kapott egy pohár bort, aztán kikötöttünk Castellamare-ban.

Tonnara di Scopello (híres történelmi emlékhely és a ton-halászat egykori központja)

Nekünk viszont még nem ért véget a nap, fuvart kellett találnunk a hotelhez. Elindultunk hát a Scopello felé vezető autóút irányába, hogy ott majd stoppolunk. A belvárosban beugrottunk egy fagyizóba granitát enni (jégkása jellegű helyi specialitás), majd WC-t kerestünk, így lyukadtunk ki egy kis sarki pizzériánál. Amíg Norbi ügyes-bajos dolgait intézte, én a tulajjal beszélgettem és sikerült is megoldást találnom a hazajutásra. Amint kiderült, hogy fuvar kell nekünk, a bácsi rögtön mondta, hogy ismer valakit. 10 percen belül ott is volt a nem-hivatalos taxis és 15 €-ért elvitt minket Scopello-ba. Kaptunk tőle valami fura ízű cukorkát és erősen törve az angolt vidáman beszámolt nekünk az életéről. Nagyon örült, amikor tudtunk mondani pár szót olaszul. Százezer éves, rozoga Renault-járól büszkén nyilatkozott és közölte, hogy ő bizony nem fog másik autót venni, mert ez legalább működik. Kicsit igénytelen volt a bácsi, de tökéletes példája annak, hogy nem kell sok pénz a boldogsághoz.